Üdvözöllek! Horváth Anett vagyok, földangyal nevem Ariella. Több éve dolgozom spirituális életvezetési tanácsadóként. A spiritualitás, az önismeret, az alternatív pszichológia tizenéves korom óta nagyon vonzott. Mikor a rendszerváltás után divatba jött, szenvedélyesen igyekeztem minden ezoterikus irodalmat elolvasni, és elsajátítani önfejlesztő, gyógytó módszert. Nem volt könnyű az ocsút a tiszta búzától szétválasztani, hiszen rengeteg tévtanítás, és pénzorieltált kruzslási módszer van a piacon.
Húsz évesen az Agykontrolltanfolyam anyagát sajátítottam el, és megdöbbentő eredményeket értem el vele.
Rá tizenöt évre elvégeztem két fokozatot a Szellemgyógyász R.A.I. tanfolyamból, ami remekül kiegészítette.
A Reikiről rengeteg jót hallottam, számtalan ismerősöm mesélt csodálatos hatásáról, de sokáig nem éreztem szükségét, hogy elvégezzem, hiszen kielégítettek az előző módszerek. Egy rendezvényen próbáltam ki először a Reiki kezelést - ami megdöbbentő élmény volt, pedig csak pár percig tartott. Hihetetlen energiákat éreztem - annyira megérintett, hogy úgy gondoltam, rögtön beiratkozom a Reiki tanfolyamra. Ez az ötlet hitrelen jött, és rögtön meg is valósítottam - szerencsére már másnapra kaptam időpontot a Reiki I. tanfolyamra. Nem csalódtam - a Reiki nem csak nagyon egyszerű módszer , de a története is nagyon érdekes, a csodálatos érzésről, amit a Reiki beavatás keltett bennem, emberileg elmondhatatlan, felszabadító, és felemelő érzés volt, a világot, és magamat tisztának, és határtalanul boldognak láttam.
A hatása az életemre már hetekkel később megmutatkozott - magabiztosabb, erősebb lettem - leváltak rólam a káros emberi kapcsolatok, megszabadultam egy nagyon erős, és kártékony energiavámpír párkapcsolattól - (melyhez régen nem volt bátorságom, és erőm), de úgy, hogy lelkileg semmit sem sérültem. Mind a munkámban, mind a magánéletemben számtalan pozitív változás állt be, teljesen más szemmel nézem a világot, sokkal erősebb, magabiztosabb, sikeresesebb lettem.
Rövidesen elvégeztem a Reiki II. is. Mindkét kurzust a R. A. I. - nál végeztem. Nagyon meg voltam elégedve az itt tanultakkal, ám anyagi okok miatt úgy éreztem, váltanom kell. Bizony - soknak tartottam a tanfolyamok árát az utolsó két fokozatnál, irreálisnak gondolom - de ez privát vélemény.
Hiszem, hogy az Isteni energát elérhetővé kell tenni mindeni számára. Nyilvánvaló, hogy az emberek azt becsülik meg, amiért pénzt áldoznak, de úgy érzem, mindennek van határa. Óriási árbeli különbségek vannak a különféle Reiki irányzatoknál, pedig a végeredmény mindíg ugyanaz.
Ettől eltekintve barátságban vagyok minden más Reiki irányzattal, hiszem, hogy mindegyiknek meg van a maga értéke, nem mondom, hogy az én ágazatom az egyetlenegy, nagyon fontosnak tartom, hogy békében éljenek egymás mellett a különféle gyógyító technikával foglalkozó szervezetek.
A Reiki Mester fokozatot már más irányzatnál, a Usuei Reiki Do-nál végeztem, ahol Tradicionális Reikit oktatnak - az ott kapott szimbolumok segítségével még hatékonyabban gyógyítottam magam, és környezetem testét - lelkét.
Pár sikertörténetem:
Kisfiamat megcsípték a darazsak, nagyon fájt neki, mondanom sem kell. Pár percig küldtem a hólyagokra reiki energiát, és nem csak a fájdalom szünt meg, hanem a csípésnyomok is. Húztam le vele lázat, csillapítottam vele derékfájást, energiavesztett, kifáradt ismerősömnek olyan erős energiát küldtem, mintha öt kávét megivott volna - bár ez emelkedettebb érzés volt számára.
Nagy riadalamamra petefészek tumort diagnosztizáltak nálam, óriási cisztát mutatott az ultrahang felvétel, a Ca 125 értékem (tumormarkerem) 300-on felüli volt, ami igen magas. Olyan volt, mint a derültégből villámcsapás. Azonnali műtétet javasoltak, közölték, a bal petefészkemet mindenképpen kiveszik, de ha áttétes, tovább operálnak - de csak két hét múlva sikerült rá időpontot kapnom. Addig is Reikivel kezeltem magam, bár nem igen reménykedtem a sikerben. Pedig nagy meglepetés ért: a műtét napján - már a kórházi karszallag is rajtam volt - rutinból megultrahangoztak - a ciszta felszívódott, megúsztam a műtétet. A Ca értékem is leesett.
Talán a véletlen műve? Elcserélték a leletet? Szerencsém volt? Már csak találgathatunk, de én hiszek abban, hogy a Reiki energia nagyban segítette a gyógyulási folyamatot.
Számomra nagy öröm, hogy Reiki Tanárként tovább adhatom Neked is ezt a csodát.
Tanulmányaim (Többek között):
Reiki Mester, Reiki Mester-Tanár beavatás ( Reiki Do oklevél - Tradicionális Reiki - Esse Központ - Komjáthy János)
Reiki oktatás, beavatás I-II. (R.A.I. oklevél - Piros Katalin)
Atlantiszi Aktív Szellemgyógyászat tanfolyam I-II. (R.A.I. oklevél - Szikra Gábriel)
Angyal Tanfolyam (Női Portál szervezésében)
Agykontroll tanfolyam oklevéllel (Silva - Domján László-Domján Gábor)
Miért válassz engem?
Ha tanítót keresel, mindíg az ösztöneidre hallgass. Ne azt nézd, melyik a leg reklámozottabb, vagy mi van közel a lakhelyedhez. Javaslom, nézd meg a többi Reiki Mester-Tanár oldalát is, és a legszimpatikusabb mellett dönts.
Erényeim: Legjobb tudásommal azon leszek, hogy minél könnyebben elsajátísd ezt a fantasztikus technikát, és mind a magad, mind környezeted számára a lehető legjobban tudd közvetíteni az Isteni energiát. Szívvel-lélekkel azon leszek, hogy a legjobbat kapd meg az oktatás alatt.
A tanfolyam árait a lehető leg alacsonyabbra szabtam meg, szerencsémre a Usuei Reiki Do ágazat ezt engedi (ellentétben más ágazatokkal, ahol sajnos MLM rendszer véltem felfedezni), hogy minél több kispénzű emberhez is eljusson a Reiki.
Nem minden oktató adja, de én bónuszként csakratisztítást, aura kezelést is végzek minden tanítványomnak, emellett sort kerítek lelki, és életviteli tanácsadásra is - a tananyagon kívül. Olyan energetikai gyakorlatokat is megmutatok, ami nincs benne a Reiki oktatás anyagában, de remekül kiegészíti azt.
Ha az eddigiek alapján elnyertem bizalmadat, szeretettel várlak tanfolyamaimra!
|